Tudja, hogy az izmok milyen fajtáit különböztetjük meg?

Az izmok együttesen alkotják az izomrendszert, s nem tévedünk, ha különlegesen megtervezett üzemhez hasonlítjuk ezt a rendszert, amely – a cukrokból és zsírokból indirekt módon előállított – kémiai energiát mechanikus munkává alakítja.

3 fajta izom van:

Az izomszövet két nagy csoportba osztható:

  • vannak sima,
  • és harántcsíkolt (azaz váz-) izmaink.

A simaizom akarattól függetlenül működő izomszövet. Simaizmok határolják a zsigerek, az erek, a légzőszervek, kivezetőcsövek falát, vagyis az emberi test vegetatív életében vesznek részt.

A harántcsíkolt- vagy vázizmok alkotják magát az izomtömeget. Működésük akaratlagos, bámulatosan gyorsan reagálnak a központi idegrendszerből érkező ingerekre. Összehúzódásuk gyors, de ez az izom aránylag gyorsan fárad.

Harmadik fajta a szívizom, mely különleges eset:

Noha a szívizom szerkezete szerint harántcsíkolt, beidegzése vegetatív jellegű – Úgy is mondhatnánk, hogy az előbbi kettő tökéletes elegye.

A szív önálló ingerületképzési és -vezetési rendszerrel rendelkezik, vagyis külső inger nélkül is képes a működésre (tehát a szívizom saját maga termeli azt az anyagot, amelynek hatására izomzata összehúzódik). Edzés hatására a szívizom térfogata és összehúzódási képessége megnő, a szív fala megvastagodik.

Amit még érdemes megjegyeznünk az izmokról:

A harántcsíkolt izmok a testhez (a vázrendszerhez) rendkívül ellenálló struktúrán keresztül kapcsolódnak, ezek az inak.

A harántcsíkolt izmok hosszú rostokba szerveződnek, a csontokhoz pedig inak rögzítik őket. Valamennyi izomrost nedvbe ágyazódik, amelyben mitokondriumok találhatók (ezek energiatermelő egységek, amolyan apró laboratóriumok, ahol a légzőszervek reakciói zajlanak), valamint mioglobin, ami a vérben található oxigént felveszi, majd leadja az izomrostnak.

A miofibrillumok az izom legfontosabb alkotóelemei, ezek hozzák létre a mozgást. Ők felelősek az izomszövet funkcionális egységéért, amely során a kémiai energia mozgásenergiává alakul, s végső soron ez az izom-összehúzódás lényege.

loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

30

MozogjunkJobban.com © Copyright

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]